Rólunk

Rólunk

Gábor Marcell

Fotós, Operatőr, Informatikus

Közel 10 évvel ezelőtt kezdtem fényképezéssel foglalkozni, ekkor még csak a természet lenyűgöző és egyedi pillanatait ragadtam meg képeimmel.

Kezdetben autodidakta módon fejlesztettem magam, később komolyabban kezdtem foglalkozni a fotózással. Czakó Bálint fotóművész lett a mesterem akitől nagyon sokat tanultam. Az első komoly gépvásárlásban nagy segítségemre volt az Újpesti újság fotósa Várai Mihály, akivel a mai napig tanulunk egymástól.

Szeretem megörökíteni az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokat, hogy az később az emberekben kellemes emlékeket idézzenek fel.
Pezsgő életteli témákat szeretek fotózni, fontos számomra a legjobb pillanat elkapása.

Fotó: Forró Erika

Immáron a stúdió és tánc fotózás rendszeresen jelen van az életemben, de komolyabb események, mely meghatározó az emberek életében, mint egy esküvő, szalagavató sem áll távol tőlem. A másik szakmámból adódóan (informatikus), sokkal pontosabban és gyorsabban készülök el a képek utómunkálataival.

Kovácsné Nagy Krisztina

Újságíró, szerkesztő, operatőr, vágó

Több éves médiában szeretett tapasztalattal rendelkezem.
Pályafutásomat egy kerületi televíziónál kezdtem, ahol első kézből sajátíthattam el tapasztalt kollégáktól a televíziós szakma összetett alapjait. A szakmába itt szerettem bele. Nagyon megfogott, hogy különböző témákkal foglalkozhatom és más – más megközelítést alkalmazhatok a témához passzítva. Itt főként szerkesztő – riporterként dolgoztam.

Később egy internetes majd egy városi televíziónál fejleszthettem tovább képességeimet. Ezeknél a televízióknál megtanultam a operatőri illetve a vágás technikát.

Eljutottam arra a szintre, hogy egymagam eltudok készíteni egy anyagot az ötlettől a megvalósításig.

Tovább fejlesztettem magam. Elkezdett érdekelni a művészi képalkotás. Minden témához másképpen nyúlok.

Fotó: Gábor Marcell

Fontos számomra, hogy a legjobbat legszebbet hozzam ki az adott témából, úgy hogy a megrendelő azt mondhassa a munka végeztével;
“ez igen pontosan ilyen felvételt szerettem volna! Sőt még felül is múltuk a képzeletet”

Szenvedélyesen szeretem a munkám. Nincs annál jobb mint amikor egy fantasztikus pillanatot lencsevégre kapok, legyen az esküvőn egy szerelmes pillantás, a naplemente fényében táncoló pár,  vagy csak egy örömteli megismételhetetlen pillanat.

X